Bøger af Gyula Krudy

...Mindenki álmodik. Csak az a különbség az álmodók között, hogy egyik ember sokáig magában hordja álmát, amíg a másik nyomban elfelejti: elfújta a hajnali szellõ, mint a viráglevelet. Legtöbbet persze a nõk álmodják. A nõk között ritka az olyan, aki álmát nyomban felébredés után elfelejtené. Nyitott szemmel is utánanéz az álom tovaszálldosó lepkéjének, amely néha olyan igénytelen, mint egy káposztalepke, máskor pedig nyugtalanító, mint akár a nõk hajába akadt halálfejes pillangó...

...Szindbád hallgatagon fürkészte Lenke arcát. Szemét, haját, fehér nyakát lassan végignézte, és formás kis félcipõjén megpihent a tekintete, míg az asszony csöndesen a szoknyája alá húzta a lábát. Aztán a zöldköves gyûrûbe nézett Lenke, mint egy szembe, és sóhajtó, halk hangon rebegte: - Bizonyisten, nagyon boldog vagyok. Szindbád felemelkedett, és a kezét nyújtotta az asszonynak. - Már elmegy? Nem várja meg az uramat? Szindbád az asszony kezét lágyan megcirógatta. - Hiszen én csak a maga kedvéért jöttem ide. A levelébõl, amelyet írt a születésnapomra, azt következtettem, hogy el akar mondani valamit... Nos, eljöttem, és most már tudom, hogy mi történt tíz év alatt. Mindenesetre jobban járt, mintha esetleg hozzám jött volna feleségül. Én másképpen szeretem az életet. Egy nagy nyárfa hangjai nem mindig elégítenek ki, és az álmodozást és elmerengést is csak módjával szeretem...

...Hiába sírta be Szindbád éjfélkor a lyukon, amelyet a bogarak ástak: "Mondd, ó, mondd, hogy lehettél olyan balga, hogy nékem hittél?" Egy napon a halott asszony leánya jött látogatóba a sírdombhoz. Emma leányának látása úgy megrendítette a falevelek között alvó kísértetet, hogy megmozdult régen holtnak vélt szíve. A követ-kezõ percben közölte a temetõõrrel, hogy halála napján kötött szerzõdés szerint halottaiból egyszer feltámadhat. Az õr utánanézett a halotti szerzõdésnek, és néhány perc múlva a szomorúfüzek alatt egy barna, bánatos, bársonyruhás diák lép-kedett Emma leánya felé, aki hervadt leveleket szedett a sír-dombon. Egy öreg denevér a cinteremben helyzetet változtatott nappali álmában, és így szólt a bagolyhoz: - Az öngyilkos asszony leánya jár itt. Lenyelt egy aranygyûrût, és a diák most felvágja a szívét, hogy megkeresse az aranygyûrût, amelyet õ ajándékozott anyjának.

Krudy's articles offer a wistful and nostalgic image of the waning years of the Austro-Hungarian empire. Covering the funeral of Emperor Francis Joseph I, the coronation of Charles IV and the Karolyi government, Krudy displays his intimate knowledge of Hungarian society.

"What you have loved remains yours." Thus speaks the irresistible rogue Sindbad, ironic hero of these fantastic tales, who has seduced and abandoned countless women over the course of centuries but never lost one, for he returns to visit them all-ladies, actresses, housemaids-in his memories and dreams. From the bustling streets of Budapest to small provincial towns where nothing ever seems to change, this ghostly Lothario encounters his old flames wherever he goes: along the banks of the Danube; under windows where they once courted; in churches and in graveyards, where Eros and Thanatos tryst. Lies, bad behavior, and fickleness of all kinds are forgiven, and love is reaffirmed as the only thing worth persevering for, weeping for, and living for. The Adventures of Sindbad is the Hungarian master Gyula Krúdy's most famous book, an uncanny evocation of the autumn of the Hapsburg Empire that is enormously popular not only in Hungary but throughout Eastern Europe.

An erotic glimpse into the Hungary of the early twentieth century. It collects ten short stories focusing on the poor and dispossessed and describing the human condition and the futility of life.

In these short stories, Sindbad, a voyager in the realms of memory and imagination, travels through the centuries in pursuit of an ideal love that is directed as much at the feminine essence as at his individual lovers. This text is an erotic elegy to the dying Habsburg empire.